March 19, 2024

Az OSI modell

Az előzőekben leírtak alapján már látható, hogy a számítógép-hálózatok rétegzett struktúrájú modell segítségével írhatók le. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO (International Standards Organization) kidolgozott egy olyan modell-ajánlást (nem szabványt!!!), amelyet ma már minden hálózati rendszer tervezésekor (többé-kevésbé) követnek.

Az OSI modell
5. ábra: Az OSI modell

A modellt OSI-modell-nek hívják. Az OSI az Open System Interconnectnyílt rendszerek összekapcsolása kifejezés angol eredetijéből alkotott betűszó. Nyílt rendszereknek az olyan rendszereket hívjuk, amelyek nyitottak a más rendszerekkel való kommunikációra.
Az OSI modell hét rétegből áll, ezek kialakításánál a következő elveket vették figyelembe:

  • minden réteg feladata jól definiált legyen, és ez a nemzetközileg elfogadott szabványok figyelembe vételével történjék,
  • a rétegek közötti információcsere minimalizálásával kell a rétegek határait megállapítani,
  • elegendő számú réteget kell definiálni, hogy a különböző feladatok ne kerüljenek feleslegesen egy rétegbe.

A következőkben röviden összefoglaljuk az egyes rétegek által ellátott feladatokat, a legalsó szinttől felfelé haladva. Az modell alsó három rétege a hálózattól függ, míg a négy felső réteg alkalmazásfüggő, és mindig az alkalmazást futtató hosztokban történik a megvalósításuk (implementálásuk).

Fizikai réteg (physical layer): Valójában ezen a rétegen zajlik a tényleges fizikai kommunikáció.
Biteket juttat a kommunikációs csatornára, olyan módon, hogy az adó-oldali bitet a vevő is helyesen értelmezze ( a 0-át 0-nak, az 1-et, 1-nek). A fizikai közeg, és az információ tényleges megjelenési formája igen változó lehet: pl. elektromos vezeték esetén, a rajta lévő feszültség értéke,vagy a feszültség változásának iránya. Információhordozó és közeg más és más lehet még: optikai kábel – (üvegszál), rádióhullám, stb. Itt kell azt is meghatározni, hogy mennyi legyen egy bit átvitelének időtartama, egy vagy kétirányú kapcsolat. A kétirányú kapcsolat egyszerre történhet-e? Hogyan épüljön fel egy kapcsolat és hogyan szűnjék meg.

Milyen legyen az alkalmazott csatlakozó fizikai, mechanikai kialakítása?

Adatkapcsolati réteg (data-link layer): feladata adatok megbízható továbbítása az adó és fogadó között. Ez általában úgy történik, hogy az átviendő adatokat (amelyek általában bitcsoportba kódolt formában – pl. bájtokban jelennek meg) adatkeretekké (data frame) tördeli, ellátja kiegészítő cím, egyéb és ellenőrző információval, ezeket sorrendhelyesen továbbítja, majd a vevő által visszaküldött nyugtakereteket (acknowledgement frame) véve ezeket feldolgozza.
Az első pillanatban egyszerűnek és teljesnek tekinthető megoldást a gyakorlatban számos kialakuló esemény kezelésével is ki kell egészíteni. Hogyan jelezzük a keretek kezdetét és a végét? Mi történjék akkor, ha egy keret elveszik? Mi történjék akkor ha a nyugtakeret vész el? Ilyenkor, ha az adó újra adja, kettőzött keretek jelennek meg a rendszerben. Mi legyen akkor, ha az adó adatátviteli sebessége jelentősen nagyobb, mint a vevőké?
Ha a csatorna kétirányú adatátvitelre használt, felmerülhet problémaként, hogy mennyire legyen szimmetrikus a két különböző irányban történő adatátvitel, és milyen megoldással lehet biztosítani azt, hogy az egyik irányú átvitel ne kerüljön túlsúlyba.

Hálózati réteg (network layer): lényegében a kommunikációs alhálózatok működését vezérli. Nagyobb hálózatok esetén a keretek vevőtől
a célba juttatása elvileg több útvonalon is lehetséges, feladat a bizonyos szempontból optimális útvonalnak a kiválasztása. Ez a tevékenység az útvonalválasztás (routing), ennek több megoldása lehetséges:

  • a rendszer kialakításakor alakítjuk ki az útvonalakat,
  • a kommunikáció kezdetén döntünk arról, hogy a teljes üzenet csomagjai milyen útvonalon jussanak el a rendeltetési helyükre,
  • csomagonként változó, a hálózat vonalainak terhelését figyelembe vevő alternatív útvonalválasztás lehetséges.

Itt kell megoldani a túl sok csomag hálózatban való tartózkodása okozta torlódást, valamint különböző (heterogén) hálózatok összekapcsolását.

Szállítási réteg (transport layer): Feladata a hosztok közötti átvitel megvalósítása. A kapott adatokat szükség esetén kisebb darabokra vágja, átadja a hálózati rétegnek. Fontos része a címzések kezelése. Egy viszonyréteg által igényelt összeköttetési kérés általában egy hálózati összeköttetést hoz létre, ha azonban nagyobb hálózati sebesség szükséges, akkor több hálózati kapcsolatot is igénybe vehet. Fordítva, ha kisebb átviteli sebesség is elegendő, akkor egy hálózati összeköttetést lehet felhasználni több viszonyréteg kapcsolat lebonyolítására. Ezt a szállítási rétegnek a felsőbb rétegek felé nem érzékelhető módon kell megvalósítania. További feladatai: több üzenetfolyam egyetlen csatornára nyalábolása, illetve forrás-cél összeköttetések létrehozása a névadási mechanizmus felhasználásával.

Együttműködési réteg (session layer): Más néven: viszony-réteg. A különböző gépek felhasználói viszonyt létesítenek egymással, például bejelentkezés egy távoli operációs rendszerbe, állománytovábbítás két gép között. Átvitt adatfolyamokba szinkronizációs ellenőrzési pontok beiktatása. Ez azt biztosítja, hogy hosszú átvitt adatfolyam átvitele alatt bekövetkező hiba esetén elegendő az utolsó ellenőrzési ponttól ismételni az elvesztett adatokat.

Megjelenítési réteg (presentation layer): Feladata az adatok egységes kezelése. A legtöbb alkalmazói program nem csupán egy bitfolyamot, hanem neveket, dátumokat, szövegeket küld. Ezeket általában adatstruktúrákban ábrázolják. A kódolás sem minden esetben egységes, pl. a karakterek kódolására az ASCII  mellett az EBCDIC kód is használt. Más lehet egy több bájtos kód esetén az egyes bájtok sorrendje. Ezért egységes, absztrakt adatstruktúrákat kell kialakítani, amelyek kezelését a megjelenítési réteg végzi. További, e réteg által kezelt vonatkozások: az adattömörítés, illetve az átvitt adatok titkosítása.

Alkalmazási réteg (application layer): Mivel ez kapcsolódik legszorosabban a felhasználóhoz, itt kell a hálózati felhasználói kapcsolatok megoldásait megvalósítani. Mivel számos termináltípust használnak a hálózati kapcsolatokban, amelyek természetesen kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól, ezért egy hálózati virtuális terminált definiálnak, és a programokat úgy írják meg, hogy ezt tudják kezelni. A különböző típusú terminálok kezelését ezek után egy kis — a valódi és e hálózati absztrakt terminál közötti megfeleltetést végző — programrészlet végzi. Másik tipikus, e réteg által megvalósítandó feladat a fájlok átvitelekor az eltérő névkonvenciók kezelése, az elektronikus levelezés, és mindazon feladat, amit Internet szolgáltatásként ismerünk.

Mivel az OSI modell szemlélete számos hálózat kialakítása után, a belőlük leszűrt tapasztalatok alapján történt, ezért a 6. ábrán összefoglaltuk néhány ismert hálózat és az OSI modell kapcsolatát.

Hálózati elemek az OSI modell szerint
6. ábra: Hálózati elemek az OSI modell szerint

Szolgálatok a rétegek között

Minden rétegben vannak aktív, működő elemek ún. funkcionális elemek (más, elterjedt néven: entitások), amelyek a rétegtől várt funkciókat megvalósítják. Ez lehet egy program, vagy egy hardver elem (pl. egy be-kimeneti áramkör). A rétegek közötti kommunikáció ún. szolgálatok segítségével valósul meg. A szolgálatok a rétegek ki/bemeneti pontján ún. SAP-ján (Service Access Point) keresztül érhetők el. Ezek mindig két szomszédos réteg között találhatók. Lényegében a két réteg közötti kommunikáció ténylegesen ezeken a pontokon keresztül valósul meg. Például egy telefonrendszerben a SAP a telefon fali csatlakozója, és a SAP címe az a telefonszám, amelyen keresztül a csatlakozóba dugott telefon hívható. Általánosan fogalmazva az N+1 rétegbeli entitás (funkcionális  elem) kapcsolati adatelemet (IDU-t) küld a SAP-on keresztül az N rétegben lévő entitásnak. (7. ábra)

Kapcsolat a rétegek között
7. ábra: Kapcsolat a rétegek között

Az IDU két részből, a vezérlőinformációból (ICI) és az adatelemből (SDU) áll. Az ICI csak az interfész megfelelő működéséhez szükséges, a tényleges információt az SDU hordozza. Elképzelhető, hogy az adatelemet a N.-edik rétegbeli entitás még szétdarabolja és független protokoll-adatelemként küldi tovább. A szállítási, viszony és alkalmazási protokoll adategységekre (PDU-kra) rendre TPDU, (T=Transport), SPDU (S=Session), és APDU (A=Application) néven hivatkoznak.

A kommunikációt biztosító szolgálatokoknak alapvetően két különböző típusa lehetséges: az összeköttetés-alapú és az összeköttetés-mentes szolgálat.

A rétegszolgálatok osztályozása
8. ábra: A rétegszolgálatok osztályozása

Összeköttetés-alapú szolgálat

A lényegét a telefonrendszer segítségével érthetjük meg. Ha valakivel beszélni akarunk akkor felemeljük a kagylót, a tárcsázás segítségével a telefonközponton keresztül kapcsolatot létesítünk (azaz felépítjük az összeköttetést), információt cserélünk (azaz használjuk), majd a beszélgetés végeztével letesszük a kagylót (vagyis bontjuk a kapcsolatot). Tehát a folyamat a kapcsolat felépítése, használata, majd bontása, és az információ átvitel sorrendjét szigorúan az adó határozza meg. Ez azt jelenti, hogy amilyen sorrendben küldjük az információt, a vevő pontosan abban a sorrendben kapja meg. Az összeköttetés kialakítása időt vesz igénybe, így sok esetben csak akkor célszerű alkalmazni, ha nagyobb mennyiségű
információt akarunk átvinni.

Összeköttetés-mentes szolgálat

Az információ ilyenkor az adó és a vevő között a vevő címét is tartalmazó információrészek (csomagok) segítségével kerül átvitelre, a levélkézbesítő rendszer működéséhez hasonlító módon. Ilyenkor elképzelhető, hogy a részekre bontott információt a vevő nem az adó által küldött sorrendben kapja meg, felmerül a csomagok helyes sorrendben történő összerakásának a szükségessége is.

Mindkét megoldást annak megbízhatóságával minősíthetünk, ami azt jelenti, hogy az átvitel során nem vesztünk adatot. A megbízhatóság megvalósításának az a módja, hogy a vevő az információvétel tényét visszajelzi a küldőnek, azaz nyugtázza (nyugtát küld). Ez természetesen nem minden esetben engedhető meg (például digitális hang- vagy képátvitel esetén), hiszen a nyugtázási megoldás késleltetést és külön adminisztrációt igényel.

A gyakorlatban a megbízhatatlan (azaz nem nyugtázott), összeköttetés-mentes szolgálatot datagram szolgálatnak (datagram service) nevezik. A megbízható összeköttetés-mentes szolgálat neve: nyugtázott datagram szolgálat (acknowledged datagram service).

Természetesen összeköttetés alapú szolgálatok esetén is megkülönböztethetünk megbízható és a nyugtázást nélkülöző, megbízhatatlan szolgálatokat.

Egy szolgálatot bizonyos alapműveletek (primitívek) segítségével írhatunk le. Ezekkel definiáljuk, hogy egy szolgálat milyen tevékenységet végez el, és milyen jelzést ad tovább egy másik primitívnek. Az OSI modellben a primitívek négy osztálya lehetséges:

Primitív Mit csinál
Kérés Valamilyen tevékenység végrehajtásának kérése
Bejelentés Információ adás eseményről
Válasz Egy eseményre való válaszadás
Megerősítés A kérést kérő informálása
Primitívek az OSI-modellben
8.ábra. Primitívek az OSI-modellben

A köztük lévő összefüggést a 9. ábra mutatja.

Összefüggés a primitívek között
9. ábra: Összefüggés a primitívek között

Ha a kapcsolat létrehozását a CONNECT, az adatátvitelt a DATA és a lebontást a DISCONNECT szavakkal jelöljük, akkor egy összeköttetés-alapú szolgálat nyolc szolgálat-primitívből áll:

 

  1. CONNECT.kérés – Hívó összeköttetés létesítését kéri
  2. CONNECT.bejelentés – Hívó jelez a hívott félnek
  3. CONNECT.válasz – A hívott fél válasza a hívásra (elfogadja-elutasítja)
  4. CONNECT.megerősítés – Közli a hívóval, hogy a kérését elfogadta-e
  5. DATA.kérés – Hívott az adat küldését kéri
  6. DATA.bejelentés – Hívott az adat érkezését jelzi a hívónak
  7. DISCONNECT.kérés – Hívó összeköttetés bontását kéri
  8. DISCONNECT.bejelentés – Hívott jelez a hívónak hogy elfogadta

A példában a CONNECT egy megerősített szolgálat (nyugtázott), míg a DISCONNECT megerősítetlen szolgálat (nincs nyugtázva külön a kérés).