March 28, 2024

Bevezetés a Hálózatok segédanyagához

Ez a honlap a Babes-Bolyai Egyetem csíkszeredai informatikai kollégiumán tanított Számítógép-hálózatok című tantárgy tanulásához szeretne segítséget nyújtani.

Rengeteg, ezzel a témával foglalkozó könyv és honlap (lásd pld. Irodalomjegyzék) magyar nyelven is hozzáférhető, nem beszélve a más nyelveken elérhető forrásanyagokról, de mindezek közül egyet sem találtam, ami az adott óraszámnak, az általam fontosnak tartott gyakorlati tudásnak és a mindennapi elvárásoknak igazán megfelelne, az én stílusomban leadott tudás-töredékek mellé a megfelelő támaszt nyújtaná.

Mivel az itt is szereplő ismeretek már sok más helyen és mások által jól megfogalmazva már megjelentek, ezért nem volt a cél az eredetiség: sokszor használtam fel átvett szövegrészeket, ábrákat és magyarázatokat az adott témák tárgyalásánál.

Általában ilyenkor utalok az eredeti irodalomra is, ha ezt elmulasztottam, az érintettektől ezennel elnézést kérek, és igyekszem bár az Irodalomjegyzékben megemlíteni őket. Nem volt cél bármilyen más, az oktatásban való hasznosításon kívüli mellékes szándékom ezzel a honlappal, remélem, a szerzői jogok tulajdonosai emiatt nem fogják úgy érezni, hogy jogos tulajdonukkal visszaéltem.

Az alapvető cél a számítógépes kommunikáció alapjainak, felépítésének, működésének a megismertetése, azok hatékony és eredményes alkalmazása érdekében. Remélem, hogy az olvasóim, miután átrágták ezeken a lapokon magukat, megfelelő rálátást nyernek a számítógépes kommunikációval kapcsolatos kérdésekre, az alkalmazott, a gépek teljesítményétől függő megoldási módokra, az egyes kommunikációs részegységek működésének alapjaira. Remélhetőleg az olvasó itt megtalálja az alapokat a konkrét igények megvalósításához szükséges feltételek megbízható meghatározásához; a párhuzamosan elsajátított hardver, szoftver és eszközismeretek birtokában, a követelményeket kielégítő számítógépes hálózati rendszerek összeállításához, azok üzembe helyezéséhez és későbbi működtetéséhez, karbantartásához és esetleges továbbfejlesztéséhez.

A honlap kilenc fejezetből áll, amelyet Irodalomjegyzék, Tárgymutató és egy Kereső egészít ki. A fejezetek tárgya a következő:

  1. Az 1. fejezet a számítógép-hálózatok elméleti alapjait
    foglalja össze. Bemutatja a hálózatok kialakításának a célját, a rétegszemléletet,
    és az ehhez kapcsolódó alapismereteket.
  2. A 2. fejezet a hálózatok fizikai, adatkapcsolati
    és hálózati rétegeit mutatja be.
  3. A 3. fejezet a hálózatok felsőbb rétegeit mutatja
    be és bevezet az osztott rendszerek és algoritmusok világába.
  4. A 4. fejezet a LAN-szervezés, a kliens-szerver
    architektúra, és a hálózati koordinálás világába nyójt betekintést.
  5. Az 5. fejezet az Interneten vaó tájékozódás, a
    navigálás, erőforrás-megosztás és elérés alapvető problémáinak van szentelve.
  6. Mikor az információ eljut a távoli csomópontba, még számos feladatot kell
    megoldani, amely feladat a felsőbb rétegekre hárul. A 6.
    fejezet
    ezen feladatokat mutatja be, az Internet által nyújtott szolgáltatások
    segítségével.
  7. A számítógépes hálózatok egyik speciális területe a kétpontos kommunikáció.
    A legtöbb otthoni felhasználó a hálózatokkal ilyen formában találkozikde tulajdonképpen
    ezen alapul az egész internet gerinchálózata is. A 7.
    fejezet
    ezeket mutatja be.
  8. Mivel az Internet hatalmas léptekkel fejlődik, ezért egy külön fejezet (8.
    fejezet
    ) az Internet “anyanyelvével”, a mára szinte legfontosabbá
    vált alkalmazásával, a HTML nyelvvel foglalkozik.
  9. Az utolsó, a 9. fejezet tulajdonképpen egy külön egység, egy hálózati és általában informatikai fogalmakat tartalmazó Kislexikon, ami állandó fejlesztés alatt áll, és amihez minden hozzájárulást szívesen
    fogadok, akárcsak a többi, ezt megelőző rész anyagához.

A könyv végén található Irodalomjegyzék — a teljességre törekvés igénye nélkül — sorol fel néhány, a témakörrel kapcsolatos könyvet, folyóiratcikket, honlapot.

A tananyag elsajátításában – természetesen – sokat segít az előadásokon való részvétel, mert az ott elhangzottak általában nagyobb áttekintést adnak a tananyag összefüggéseiről, az aktuális problémákról, az újdonságokról, az új kihívásokról, segítséget nyújtanak a bonyolultabb részek megértéséhez. Az ott elhangzottak kiegészítése a tankönyvek, vagy más kapcsolódó szakirodalom, folyóirat, Interneten fellelhető információ és a jelen honlap anyaga alapján – biztosíthatja a felkészülést a következő tananyagrész megértéséhez és a mélyebb, igazán hasznosítható tudás megszerzéséhez.

Befejezésül fontosnak tartom megjegyezni azt a tényt, amit a számítógépes hálózatok elterjedése tett világossá: Megváltozott az információhoz való viszonyunk. Régebben az információhoz való jutás igen nehézkes volt: a világ más részein született eredményeket csak hosszú idő után, sokszor hosszas utánajárással lehetett megszerezni, vagy esetleg könyvtárakat és azokban lévő katalógusokat kellett bújni. Jelenleg a helyzet más: az Interneten hatalmas mennyiségű naprakész információ áll rendelkezésre.

Elképesztő az a bőség, ami például a számítógépes hálózatokkal kapcsolatban az Interneten megtalálható. Egy számítógépes rendszer üzemeltetéséhez is minden információ megtalálható, letölthető és felhasználható. Csak egy pár apróság van, amire nem szoktunk figyelni: először is keresni tudni kell, már az is fontos, lényeges tudás, ha tudom, hogy milyen információra van szükségem, azt hol és hogyan találhatom meg. Azután a megtalált dokumentumokat el kell olvasni, és el kell sajátítani, ami természetesen sok erőfeszítést igényel. Vagyis olyan korban élünk, ahol már nem az információ megszerzése, hanem annak az elsajátítása okoz(hat) problémát. Ehhez is segítséget akartam nyújtani. Egy jó szakember elsősorban abban különbözik társaitól, hogy tudja, mit nem tud, és a hiányosságait hogyan és honnan tudja pótolni.

Székely Dénes, 2003 június 5.